Orosz Sándor
Szolnokon született, az ottani zeneiskolában kezdett csellózni. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán szerezte meg gordonka-, szolfézs- és általános iskolai énektanári diplomáját. Először Kisvárdán, majd Szolnokon tanított. 1974-től a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar zenekari művésze lett. 1989-től a Celldömölki Ádám Jenő Zeneiskola gordonkatanára, tanszakvezetője, a Vas Megyei Pedagógiai Intézet szaktanácsadója, majd 1998-tól művészetoktatási szakértő. Művészként a Szimfonikus Zenekar után a kőszegi Haydn Vonósnégyesben, Ausztriában és Németországban muzsikált. 1999-től 2012-ig volt iskolánk igazgatója, és az MZMSZ megyei elnöke. Igazgatása alatt nyaranta vonószenekari és kamarazenei tábort szervezett Zalakaroson. E 13 év alatt mindenben jelentősen fejlődött és gyarapodott a zeneiskola, a szép eredmények mellett sokan választották a zenei pályát. Muzsikusként, zenetanárként, majd intézményvezetőként is jó kapcsolatot alakított ki több hazai és külföldi zeneiskolával. Nyugdíjasan is aktívan tanít, vezeti és szervezi a csellózenekart. Sok tehetséges növendéke volt, akik kiemelkedően szerepeltek a különböző zeneiskolai versenyeken. Celldömölki és szombathelyi csellista tanítványai közül hárman egyetemi művésztanári diplomát, négyen főiskolai zeneiskolai tanári végzettséget szereztek. Jelenleg két volt növendéke tanul tovább zeneművészeti szakközépiskolában, készül zenei pályára. Menyhárt Viktória növendékét felvették a grazi Zeneakadémiára. Szakmai díjai, kitüntetései: 1987. „Kiváló Munkáért” miniszteri kitüntetés 1988. Művészeti díj – Zeneiskolai Tanárok Országos Kamarazene Fesztiválja – Kaposvár 2007. Artisjus-díj „a zeneoktatásban végzett kiemelkedő munkáért”. 1998., 2011. Celldömölk város művészetoktatásában és kulturális életében végzett több évtizedes kiemelkedő munkáért – önkormányzati kitüntetés. 2012. „Év Tanára Díj” a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola Alapítványa Kuratóriuma által adományozott elismerés, a tantestület választása alapján. 2012. „Szombathely Oktatásügyéért Díj”, Szombathely Megyei Jogú Város által adományozott kitüntetés 2012. Pedagógus Szolgálati Érdemérem – az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott kitüntetés. Tanárként és igazgatóként is rendkívül lelkesen, eredményesen tanított, és elődeihez méltón, innovatívan vezette a zeneiskolát. A Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola Alapítványa által alapított „Tibold Iván Díj”-at 2017-ben Orosz Sándor nyerte el.
Pálköviné Békefi Cecília
1952-ben született Zircen pedagógus családba. Édesapja Békefi Antal népzenegyűjtő, néprajzkutató, aki 1959-től a Szombathelyi Tanárképző Főiskola tanára lett. Pálköviné Békefi Cecília 1974-ben Z. Sassy Iringó és Záborszky Kálmán tanítványaként diplomázott Pécsen. Ezután a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar művésze, valamint előbb a Körmendi Zeneiskola, majd 1976-tól a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola gordonkatanára lett. 2001-től iskolánk egyik legeredményesebben működő tanszakának, a cselló tanszaknak volt vezetője nyugdíjazásáig. Zenekari művészként, kamarazenekarok, régizenei együttesek tagjaként évtizedek óta személyes példát mutat tanítványainak. 1990-ben Szombathelyi Szimfonikus Zenekar tagjaként Bartók Béla – Pásztory Ditta díjban, 2003-ban kulturális munkájáért „Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért” kitüntetésben részesült. A Bartók Béla Zeneiskola tanárai az „Év tanárává” választották 2003-ban. Munkája elismeréseként 2009-ben a kulturális minisztérium „Arany Katedra” díjban részesítette. Személyes kapcsolatait kamatoztatva a legkiválóbb magyar csellistákat sikerült megkérnie, hogy foglalkozzanak a tehetséges szombathelyi növendékekkel, így Mező László, Perényi Miklós, Onczay Csaba, Kiss-Domonkos Judit, Ádám Károly, Varga Tamás és sokan mások is tanították őket. Férjével, Pálkövi Antallal együtt, aki a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola csellótanára volt, évtizedeken keresztül egyengették növendékeik pályáját. Nyáron is tanítottak, saját lakásukon rendeztek zenei tábort. Cili 12 tanítványa tanult tovább, akikből kiváló csellisták, művészek lettek, vagy még tanulnak: Nagymiklósi Judit, Benkő Éva, Bognár György, Németh Éva, Mérei Tamás, Pothárn Margit, Gyenge András, Lezsák Vilmos, Hotzi Mátyás, Bertha Hanna, Stuller Damján. Jelenlegi tanítványai közül 3-4 csellista készül zenei pályára. Mentortanárként 2 évig segítette volt tanítványa, Pothárn Margit gyakornoki éveit. Az évek során többször eljutott tanítványaival az országos versenyekre, ahol 3 alkalommal első, 2 alkalommal második, és 2 alkalommal harmadik helyezést ért el. Ő is felkészítő tanári díjban részesült 2 alkalommal. Háromszor jutott el nemzetközi versenyre, Kassára illetve Liezenbe, ahol 1., 2., 4., 5., helyezést értek el növendékei. A XIV. Országos Friss Antal Gordonkaversenyen, 2014 novemberében hat tanítványa jutott be az országos döntőbe, ahol az első korcsoportban Prehoffer Júlia ért el I. helyezést, ő pedig felkészítő tanári díjban részesült. 2017-ben is kiválóan szerepeltek csellistái, a Sistrum Kamara- és Gordonkaversenyen 7 nívódíjat és 5 aranyat nyertek: Kérges Zsófia – 2 arany, 2 nívódíj Lakatos Beáta – 1 arany, 2 nívódíj Nagylaki Dorottya – 2 arany Pehoffer Júlia – 3 nívódíj „Képes csellóiskolája” kizárólag magyar gyermekdalokra épül, mert fontosnak tartja, hogy minden zenét tanuló gyermeknek legyen magyar zenei anyanyelve is. Ezzel a kiadvánnyal sikerült élményszerűbbé tenni a csellótanítást. Pálköviné Békefi Cecília példamutató pedagógiai tevékenységével, a 2016/2017-es tanévben elért kiemelkedő eredményeivel elnyerte az „Év Tanára Díj” –jat.
Zalaegerszegen kezdte zenei tanulmányait egy helyi ének-zene tagozatos általános iskolában. A zeneiskolában előbb furulyát tanult, majd 12 évesen gitározni kezdett. A gimnázium évei alatt - miközben egyiptológia szakra készült - hangszeres tanulmányait is kitartóan folytatta. A klasszikus zene mellett helyi underground zenekarokban is játszott, érdeklődése ekkor fordult a zenei pálya felé.
Zenei tanulmányait Szombathelyen, a Bartók Béla Zeneiskolában, kürt tanszakon kezdte Buza Gáspár tanár úr növendékeként. Az 1989 - ben a III. Országos Kürtversenyen, III. helyezést ért el.
A szombathelyi Művészeti Szakközépiskola elvégzése után Debrecenben a Kodály Zoltán zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, majd a Debreceni Konzervatóriumban (ma Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar), kürttanári diplomát szerzett 2000-ben, Kökényessy Miklós tanár úrnál. Az Országos Főiskolai Rézfúvós és Ütőhangszeres Versenyen 2000-ben különdíjas lett. Az 1998/99-es tanévtől két tanéven át a berettyóújfalui Állami Zeneiskola részmunkaidős tanára volt.
2001-től 2009-ig Kőszegen, a Budaker Gusztáv Zeneiskolában tanított.
2002-2004-ig a Körmendi zeneiskolában volt részmunkaidős.
2004 óta tanít a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában.
2011-ben közoktatás vezetői szakvizsgát tett.
2009-2014-ig óraadó volt a Jánosházai Zeneiskolában.
2015-ben Győrben, a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében, Dr. Molnár Gyula tanár úrnál, tanári mesterszakos diplomát szerzett, kiváló minősítéssel.
Növendékei rendszeresen szerepelnek különböző országos és regionális versenyeken, szép eredményekkel. Az idei tanévben a VI. Jánossomorjai rézfúvós találkozó és minősítő versenyen (ami a Győr- Moson-Sopron megyei zeneiskolák regionális versenye) növendékei egy arany, egy nívó díjat és két különdíjat kaptak. Az idei Sistrum versenyen Nívó díjat kapott növendéke.
A XIII. Országos Kürtversenyen, Kisújszálláson, (márc. 4-6.) növendékei első és harmadik helyezést értek el, Szőllősi Balázs felkészítő tanári különdíjban részesült.
Szívesen muzsikál növendékeivel együtt, akár kamarazenéről van szó, akár fúvószenekarról.
Az ifjúsági fúvószenekar munkájában is aktívan részt vesz.